A kormány még nem utalta át a fővárosnak járó 12 milliárd forint közlekedési támogatást, ám az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerint nincs határideje az átutalásnak - írja a Világgazdaság. A költségvetési támogatás felhasználásának törvény szerinti határideje ez év december 31. A jogszabály nem rögzít határidőt a támogatás átadását biztosító és felhasználásának szabályait tartalmazó szerződés megkötésére.
Emellett a minisztérium szerint a főváros is tartozik pénzzel az államnak. A főváros kötelezettséget vállalt az agglomerációs közlekedési feladatok ellátásához szükséges 6,58 milliárd forint fedezetnek a biztosítására a 2021-es és a 2022-es költségvetésében. A tárca szerint ezt a pénzt még nem utalták át, sőt, még az elővárosi költségek megosztását részletező megállapodás tervezetét sem készítették el.
A kabinet korábban arról rendelkezett, hogy a gépjárműadó-bevételeknek már az egésze az állami büdzsében landoljon (eddig a nagyobbik része, 60 százaléka az önkormányzatoknál maradt, de tavaly már a teljes összeget magánál tartotta a kormány, és idén is így lesz), ráadásul az iparűzési adó kormányzati lefelezése is elsősorban a fővárosi önkormányzatot érinti érzékenyen.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak