Közleményük szerint Áder János köztársasági elnök, ahogy az elmúlt hat év során minden esetben, most is eleget téve az alaptörvényében lefektetett jogainak és kötelezettségeinek, kellő körültekintéssel vizsgálja meg a közigazgatási bíróságokról szóló törvény alkotmányosságát.
A Sajtóigazgatóság ezt azután tudatta, hogy az Európa Tanács emberi jogi biztosa pénteken Áder János államfőhöz fordult a közigazgatási bírósági rendszer tervezet létrehozása ügyében, és arra szólította fel a köztársasági elnököt, hogy aláírás helyett küldje vissza azt az Országgyűlésnek.
A jogszabály szerint a közigazgatási jogviták rendezésére önálló, kétszintű bírósági rendszer létesül a Közigazgatási Felsőbíróság és a közigazgatási törvényszékek felállításával. A bíróságok 2020 januárjától működnek majd.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják