Az üzleti és az egyetemi világban is megbecsült Róna Péter családjával 1956-ban az Egyesült Államokba emigrált, ahol a kormányzati, majd a bankszektorban is dolgozott, később gazdaságtörténészi diplomája mellé az Oxfordi Egyetemen szerzett jogászdiplomát.
1986-ban a Schroders Bank elnök-vezérigazgatójává nevezték ki. 1990-ben a rendszerváltás után amerikai karrierjét hátrahagyva tért haza Magyarországra, ahol az Első Magyar Alap vezetője lett, majd megalapította a buszgyártással foglalkozó NABI Észak-Amerikai Járműipari Rt.-t - írják a köztársasági elnök-jelöltről a közleményben.
Bekapcsolódott a magyarországi akadémiai világba is, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának nemzetközi jogi tanszékén lett óraadó 2004 és 2010 között. 2006-ban címzetes egyetemi tanári rangot kapott.
Tapasztalatait 2008-ban a nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval folytatott hiteltárgyalások során tanácsadóként vette igénybe a magyar kormány, 2010-ben a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának tagja lett. Az Ökopolisz Alapítvány kuratóriumi társelnökeként segítette az LMP munkáját.
Novák Katalin mellett alternatívát akart mutatni az ellenzék
Több, a pozícióra alkalmas jelölt neve is felmerült az elmúlt hetekben, végül a hat ellenzéki párt és Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt egységesen Róna Pétert jelöli a márciusi elnökválasztáson - olvasható a közleményben.
„Tisztában vagyunk vele, hogy a mai parlamenti viszonyok között a Fidesz könnyen megszavazza saját jelöltjét, Novák Katalint. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy az államfői tisztségre is alternatívát mutassunk. Róna Péter egyszerre elkötelezett a keresztény értékek, a társadalmi igazságosság és a fenntartható fejlődés mellett, ezek az Egységben Magyarországért sokszínű politikai közösségének is fontosak. Gazdag életútja, elismertsége és eddigi közéleti szerepvállalása alkalmassá tenné a nemzet egységét megtestesítő köztársasági elnöki tisztségre. Hogy helyette Orbán Viktor egyik leghűségesebb szolgája lesz a köztársasági elnök, az sokat elmond Magyarország jelenlegi állapotáról. Az Egységben Magyarországért pártjai a közvetlen államfőválasztást támogatják, így, ha az új ciklusban sikerül módosítani az alkotmányt, a következő elnök személyéről a választópolgárok dönthetnek majd” – közölte Márki-Zay Péter.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt