Jelenleg Lengyelországban csak orvosi rendelvényre kapható a nem kívánt terhesség elkerülésére alkalmazott esemény utáni tabletta, amely a petesejt beágyazódását vagy magát az ovulációt akadályozza meg.
Andrzej Duda úgy döntött, hogy „felülvizsgálatra visszaküldi a parlamentbe a gyógyszerügyi törvény módosítását”
Kapcsolódó
– áll az elnöki hivatal közleményében.
A december óta hatalmon lévő kormánykoalíció által előterjesztett és a parlamentben februárban elfogadott törvényjavaslat 15 éves kortól tenné lehetővé az esemény utáni tablettához való vény nélküli hozzájutást.
Az államfő az elutasítást a gyerekek egészségvédelmével kapcsolatos normákra hivatkozva indokolta.
Andrzej Duda „nem tud elfogadni olyan jogi megoldásokat, amelyek 18 év alatti gyerekek számára lehetővé teszi fogamzásgátló eszközök orvosi ellenőrzés nélküli és a szülők felelősségének figyelmen kívül hagyásával történő alkalmazását” – mutat rá a közlemény.
Kár, hogy az elnök ismét a lengyel nők ellen fordul
– kommentálta a döntést azonnal az X közösségi portálon Katarzyna Lubnauer oktatási miniszter.
A kormány már az elnöki döntés előtt jelezte, úgy fogja megkerülni a vétót, hogy rendelettel engedélyezi a gyógyszerészek számára vények kiadását a fogamzásgátlókra. Izabela Leszczyna egészségügyi miniszter közölte: az esemény utáni tabletta gyógyszerészeti rendelvényre lesz elérhető, amelyet a gyógyszerészek állthatnak ki.
„Ha nem akarjuk, hogy a nők és a lányok nem kívánt terhességet legyenek kénytelenek vállalni, akkor tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a sürgősségi fogamzásgátló tabletta minél szélesebb körben elérhető legyen május 1-től” – mondta szerdán a miniszter az RMF FM rádióban.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a sürgősségi terhességmegelőzést „rendszerszerűen be kellene illeszteni” minden családtervezési nemzeti programba.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat