Dánia 50 év óta először enyhíti abortusztörvényét, hogy a nők a 18. hétig megszakíthassák terhességüket. A kormány pénteken bejelentette, hogy négy másik párttal – a Szocialista Néppárttal, a Vörös-zöld Szövetséggel, a Dán Szociálliberális Párttal és az Alternatívával – megállapodott arról, hogy a jelenlegi 12 hetesről felemelik az abortusz határát.
Az új szabályok azt is lehetővé teszik, hogy a 15-17 évesek szülői beleegyezés nélkül is elvégeztethessék az abortuszt, és a helyi különbségek elkerülése érdekében az öt regionális abortuszkonzultációt egy új, országos abortuszbizottság váltja fel – írja a Politico.
Kapcsolódó
A nők szabadságáról van szó, a saját testük és életük feletti döntés jogáról. Ez egy történelmi nap a nők egyenlősége szempontjából!
– jelentette ki Marie Bjerre dán digitalizációs és nemek közötti egyenlőségért felelős miniszter.
Az abortuszhoz való jogot 1973-ban vezették be Dániában. A 12 hetes korlátot részben azért állapították meg, mert abban az időben minden abortusz sebészeti beavatkozás volt, és abban az időben a 12 hét utáni abortusz nagyobb komplikációk kockázatával járt. Azóta azonban sok minden megváltozott – közölte az egészségügyi minisztérium. „50 év után itt az ideje, hogy az abortuszra vonatkozó szabályok haladjanak a korral, és most megerősítjük a nők önrendelkezési jogát” – mondta Sophie Lohde dán bel- és egészségügyi miniszter.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismét meglepi a világot Venezuela
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Indul a választás első menete, csak a postaládát kell figyelni
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot