Az Országházban folytatott megbeszélésen Kövér László azt mondta: Magyarország stratégiai partnerként tekint Törökországra. Kiemelte továbbá, hogy az eurázsiai ország politikai és gazdasági stabilitása nemcsak Magyarország, hanem egész Európa számára fontos.
A házelnök a két ország közötti politikai kapcsolatokat kiválónak értékelte, és kifejezte az elkötelezettséget az együttműködés további elmélyítéséért.
Kapcsolódó
Kövér László kitűnőnek és sokrétűnek nevezte a két ország törvényhozásai közötti hosszú múltra visszatekintő kapcsolatokat is, külön kiemelve: 2010 óta - elnöki, alelnöki, bizottsági és képviselői szinten - több mint 50 találkozót tartottak. Ezt a kapcsolatot tovább erősíti majd a két ország parlamenti baráti tagozatainak jövőbeli együttműködése.
A török államfő a politikai kapcsolatok tovább építése mellett a gazdasági kapcsolatok erősítését is szorgalmazta, kijelentve: egymás országaiban való befektetésre ösztönözi mind a magyar, mind a török üzletembereket. A felek fontosnak nevezték a széleskörű kulturális és oktatási együttműködést is.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben