A személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényjavaslat szerint 2012. július 1-jétől a munkáltatóknak kötelező a munkába járásra utazási költségtérítést fizetni minden munkavállalónak, a helyi és helyközi utazásra egyaránt - olvasható az MGYOSZ és a VOSZ közleményében.

Rolek Ferenc, az MGYOSZ alelnöke a közleményben úgy fogalmazott: a javaslat a jelenlegi formájában elfogadhatatlan a munkaadók számára. A szabályozás amellett, hogy jelentős pluszterhet jelentene a vállalatok számára, a béren kívüli juttatások kapcsán az adótörvényekkel is ütközik - tette hozzá.

Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára szerint a vállalkozások helyzetét tovább nehezítő, felső határ nélküli utazási költségtérítési kötelezettség bevezetésére és annak a helyi közlekedésre való kiterjesztésére, amely például Budapesten munkavállalónként mintegy 120 ezer forint éves többletköltséget okozna, nincs reális lehetőség.

A hatályos kormányrendelet alapján jelenleg a hétvégi hazautazás költségének legalább 86 százalékát, de maximum 30 ezer forintot kell fizetnie a munkáltatónak. A költségtérítési kötelezettséget a mostani javaslat szerint kiterjesztenék általános, helyi és helyközi utazásra, valamint a felső korlátot eltörölnék, illetve a jegy vagy bérlet árának legalább 86 százalékát a munkáltatóra terhelnék a helyi közlekedés esetében is - közlik a munkáltatói érdekképviseletek.

Pontosítás

Az NFM az MTI megkeresésére közölte: a javasolt szabályozás szerint a munkáltató a munkavállalók munkába járásával, hazautazásával kapcsolatban kizárólag a helyi, elővárosi, regionális vagy országos személyszállítási szolgáltatás igénybevételére jogosító teljes vagy kedvezményes árú jegy, illetve bérlet költségeinek legalább 86 százalékát köteles megtéríteni.

Az új előírások a korábbiaknál jóval pontosabban rögzítik a költségtérítésben részesíthető személyi kört. A jelenleginél egyértelműbb módon definiálják a napi munkába járás és a hétvégi hazautazás lehetséges tartalmát. A törvényjavaslat elfogadása esetén a szociálpolitikai alapon kedvezményes utazások költségeit a munkáltató a továbbiakban nem lesz köteles megtéríteni - közölte az NFM.

A szaktárca szerint a munkába járás költségtérítéséhez kapcsolódó hatályos előírások törvényi szintre emelése, pontosítása a közösségi közlekedést igénybe vevő fizetőképes kereslet megerősítését szolgálja.

A BKK-nak tetszik

Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója csütörtökön az MTI-nek azt mondta: a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) egyetért az általános utazási költségtérítési kötelezettség bevezetésével, mivel így növelni lehet a közösség közlekedést igénybe vevők számát.

Vitézy szerint a mostani rendszerben az autóval való bejárást részesítik előnyben az adójogszabályok, miközben kiemelt várospolitikai és környezetvédelmi célkitűzés a tömegközlekedés részarányának növelése. A javaslat elfogadása e téren szerinte jelentős előrelépést hozhat. Hangsúlyozta, hogy a munkáltatói bérlettérítés a helyközi közlekedésben ma is működik, az mégsem okozza a munkáltatók csődjét vagy a bérletárak drasztikus emelkedését, ezért az ezzel kapcsolatos aggályok megalapozatlanok. A BKK vezérigazgatója közölte, a javaslat annyiban segíthet a tömegközlekedés finanszírozásában, hogy növelheti a bérletvásárló utasok számát, így a közlekedési társaságok bevételeit.