Több rendőri szerv támogatásával a Központi Nyomozó Főügyészség július 13. napján 14 helyszínen, köztük a Röszkei Határkirendeltség hivatali helyiségeiben tartott házkutatást, majd 8 fő jelenlegi, illetve korábban már leszerelt pénzügyőrt és 1 civil személyt hallgatott ki gyanúsítottként. A határállomáson szolgálatot ellátó pénzügyőröktől több ezer eurót foglaltak le.
A bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette elkövetése esetén a büntetés 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés.
Két gyanúsított előzetes letartóztatására tett indítványt az ügyészség. Az előzetes letartóztatás elrendeléséről a mai napon dönt a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Januári rezsistop: tényleg a hideg miatt kellett?