Hiába ígérte meg három hete Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a koronavírusos esetekben egyszerűsítik a 100 százalékos táppénz megítélésére vonatkozó jogszabályokat, ezt az ígéretet eddig nem teljesítették - írja a Népszava. A kérdés a pedagógusok megbetegedésével összefüggésben merült fel.
A miniszter azt mondta: minden koronavírussal fertőzött pedagógus esetében abból kell kiindulni, hogy az iskolában kapta el a vírust, ezért egy olyan irányú törvénymódosítást kezdeményeznek, hogy ne két eljárásban dőljön el, hogy valaki 100 százalékos táppénzt kapjon ilyen esetekben.
A koronavírus-fertőzés miatt táppénzre kényszerülők (nem csak pedagógusok, hanem más ágazatok dolgozói is), jelenleg két részletben kaphatják meg a 100 százalékos táppénzt: első körben megkapják fizetésük 60 százalékát, a fennmaradó 40 százalékot pedig csak azt követően, miután egy hosszú, bürokratikus eljárás eredményeként bebizonyosodik, hogy a vírus a munkahelyükön fertőzte meg őket, vagyis munkahelyi megbetegedésként kell rá tekinteni.
A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint továbbra is a jelenleg érvényes szabályok szerint járnak el. Ugyanakkor utasították a kormányhivatalokat, hogy a munkaügyi eljárásokat a lehető leggyorsabban folytassák le. A pedagógusokkal kapcsolatban hozzátették: minden oktatási intézményben dolgozó fertőzött pedagógus esetén azt kell feltételezni, hogy a munkavállaló munkavégzés közben fertőződött meg, így az iskolai koronavírus-fertőzés foglalkozási megbetegedésnek minősül.
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat