Arra törekszünk, hogy az alapvető termékek minden vásárlónk számára elérhetők maradjanak, és azokat biztonságosan ki tudjuk szállítani otthonába. Annak érdekében, hogy megakadályozzuk a koronavírus terjedését, a következő hetekre új rendelkezéseket és limiteket vezetünk be - idézi az áruházlánc közleményét a 444.hu.
A gördülékeny kiszolgálás érdekében úgy alakítja át a kínálatát, hogy bizonyos, ritkábban vásárolt termékekből kevesebb, vagy semennyi nem lesz elérhető, a többi áruból pedig minden vásárló csak maximum 12 darabot vagy 12 csomaggal vásárolhat.
Kapcsolódó
A Tesco azt írja, az elkövetkező hetekben az áruszállítók és a vásárlók fizikai érintkezésének minimalizálása érdekében csak online fizetésre lesz lehetőség, a helyszínen bankkártyásra nem.
Ezen kívül javasolják, hogy a rendelések várható felfutása miatt az emberek minél hamarabb foglalják le a számukra megfelelő szállítási idősávokat, akár három hétre előre is, hiszen a szállítás előtti napon még így is tudnak változtatni a kosaruk tartalmán, és a számlájukat is csak a végleges összeggel terhelik meg.
Ha pedig valaki házikaranténban van, ezt jelezze a rendelés leadásakor megjegyzésben, majd telefonon egyeztessen a futárral az élelmiszer találkozás nélküli átvételéről.
Koronavírus
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt