Augusztus 19-én részt vettem egy olyan magánrendezvényen, amelynek néhány vendégéről az esemény után kiderült, hogy koronavírus-fertőzöttek
- idézi a politikus Facebook-bejegyzését a 24.hu.
A településvezető azt írta: teljesen tünetmentes, de követi a járványügyi hatóság utasításait. Dióssi jelenleg otthonról dolgozik.
Kapcsolódó
Mai hír, hogy hatósági házi karanténba került Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Orbán Balázs miniszterhelyettes, miután részt vettek egy magánrendezvényen, ahol az egyik részvevőről kiderült, hogy koronavírus-fertőzött.
Ez a személy a Fidesz kommunikációs igazgatója, Hollik István volt, aki a 24.hu kérdésére azt mondta, az esemény egy kisebb kerti parti volt, amelyen viszonylag kevesen vettek részt, és a meghívottak a szabad ég alatt tartózkodtak, ezért nem hiszi, hogy bárkit megfertőzhetett.
Ugyancsak a 24.hu szerint a Miniszterelnökség nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára, vagyis Gulyás beosztottja, Schaller-Baross Ernő Balaton-felvidéki kúriáján tartották.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak