Ha egy betegség ellen kifejlesztenek egy vakcinát, azt mindenkinek érdemes beadatnia. A feketehimlő éppen az oltás segítségével tűnt el, s hamarosan megszűnhet a gyermekbénulás is - mondta az MTI szerint a közrádióban Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa.
"Úgyhogy infektológusként csak azt mondhatom, hogy mindenki, aki teheti, vegye fel a védőoltást, még akkor is, ha tudom, hogy ez a betegség igazából az idős, beteg emberekre veszélyes"
- tette hozzá.
Az ország sok millió vakcinát kötött le azért, hogy ezek mihamarabb eljussanak az emberekhez. Ehhez azonban az kell, hogy mindenki megértse, az oltások hasznosak, jók, és nem rendelkeznek azokkal a súlyos mellékhatásokkal, amelyeket az oltástagadók hangoztatnak. Szlávik János nagyon valószínűnek tartja, hogy a korábban intézkedések hatására javulni fog a járványhelyzet Magyarországon.
Azt mondta, az utóbbi időszakban egy kicsit csökkent az azonosított esetek száma és kevesebb halálesetet regisztráltak, bár - úgy tűnik - a kórházakban többen fekszenek. A járvány alakulását érdemes a heti adatok alapján követni, hiszen ebből jobban kirajzolódnak a tendenciák, így majd egy hét múlva látszik, hogy valóban javult-e a helyzet. A főorvos a közelgő ünnepekről azt mondta, ha lehet, több család ne ünnepeljen együtt, mert nem lehet tudni, ki az, aki tünetmentesen, de hordozza a vírust.
Szlávik közölte: "Látni a járvány végét! Az emberekben tudatosítani kell, hogy ez egy átmeneti időszak, meg kell tudni állnunk bizonyos dolgokat azért, hogy aztán jövő nyárra újra visszatérhessen a normális életünk."
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak