Óvatosnak kell lenni a lazítással, a tömegrendezvényeket pedig idén nyáron nem szabadna engedélyezni - mondta a műsorban Falus Ferenc, aki szerint akkor lehet kezdeni lazítani, hogyha a teszteknek a pozitivitási aránya 3 százalék körül van. Az utóbbi napokban hét és tíz százalék között mozgott ez a mutató. Falus úgy véli: tavaszig nem lehet lazítani és a későbbi enyhítésekkel is óvatosnak kell lenni.
"A balatonozásról nem kell lemondani, a tömegrendezvényeket nem lenne szabad még idén nyáron sem engedélyezni, és nem szabadna annyi bulit rendezni, mint amennyi tavaly nyáron volt" - sorolta a volt tiszti főorvos.
Bár a betegek száma csökken, lakosságarányosan így is sokan halnak meg hazánkban. Világviszonylatban Magyarország a 15. helyen áll az egymillió főre vetített halálozásban.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Januári rezsistop: tényleg a hideg miatt kellett?