A járványügyi adatok alapján Magyarország jelenleg biztonságos, ezért szeptember elsején a hagyományos nevelés-oktatás megkezdése indokolt. Ugyanakkor a köznevelésnek is fel kell készülnie a védekezésre és a megelőzésre, továbbá ki kell dolgoznia olyan eljárásrendet, amely lehetővé teszi, hogy szükség esetén célzott beavatkozásokkal beazonosíthatók és fokozottabban támogathatók legyenek a veszélyeztetett intézmények - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
A tárca az operatív törzzsel, a Belügyminisztériummal és a Nemzeti Népegészségügyi Központtal (NNK) együttműködve összeállította és az Oktatási Hivatal segítségével valamennyi óvoda, iskola részére eljuttatta a hamarosan induló tanév kezdésére és lebonyolítására vonatkozó részletes intézkedési tervet.
Ez az intézkedési terv 11 témakörben és 70 pontban határozza meg az óvodák, iskolák teendőit. A protokoll kitér többek között a tanév előtti fertőtlenítésre és takarításra, a kézmosás, távolságtartás, maszkviselés iskolán belüli szabályaira, a rendezvények megszervezésére, az étkeztetésre, valamint az egészségügyi szempontból biztonságos környezet kialakítására. Külön fejezet foglalkozik a kollégiumi elhelyezésre vonatkozó speciális szabályokkal, amelyekkel kapcsolatban fontos kiemelni, hogy külföldről hazatérő kollégiumi tanuló esetében az érintettek tesztelését az állam térítésmentesen biztosítja.
A protokoll részletes útmutatást ad a tanévkezdéshez szükséges takarításra és fertőtlenítésre. Annak érdekében, hogy a fenntartók ezt megfelelő szinten el tudják végezni, a szükséges fertőtlenítőszereket az Állami Egészségügyi Ellátóközpont - az operatív törzs döntése alapján - minden intézmény számára biztosítani fogja.
Ha valamelyik köznevelési intézményt közvetlenül érintő megbetegedés történik, az Emmi és az NNK - a területi népegészségügyi hatósággal közösen - megvizsgálja, hogy milyen intézkedést szükséges az adott intézményben meghozni. Egyedi, intézményre vonatkozó döntést az operatív törzs hoz meg, amelynek egyik formája lehet a tantermen kívüli, digitális munkarend elrendelése. A további népegészségügyi döntéseket az NNK és az érintett szervezetek hozzák meg és hajtják végre.
A most kiadott protokoll módosításig vagy visszavonásig marad érvényben, bevezetéséről és alkalmazásáról az intézményvezető köteles gondoskodni, a fenntartó feladata pedig a megvalósítást ellenőrizni. A módosításra a járványügyi helyzet alakulásától függően, a tapasztalatok figyelembevételével kerülhet sor, amelyről az intézmények részletes tájékoztatást kapnak - írta az Emmi.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Felállt a válságstáb: lekapcsolták az ország atomerőműveit
Tényleg szükség lesz az EU 72 órás túlélőcsomagjára? A hatalmas leállások láttán nem kizárt

Ilyen hatást gyakorol a szervezetre a buborékos ásványvíz, diétában is segíthet

Európai áramszünet: leállt a kártyás fizetés is, kígyóznak a sorok az ATM-ek előtt

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Több százan rekedtek a metrón: nem csitul a nyugat-európai blackout, káosz és sötétség tombol

Érkezik az új állampapír plusz, ilyen kamatokra lehet számítani

Akár néhány hónap múlva jöhet a vádemelés: megnéztük, hogyan működik a bennfentes kereskedelem

Kemény lépés: a Lufthansa betiltja a parfümöt, a napszemüveget és a cigarettát is a fedélzeten
