Rusvai Miklós szerint érdemes lenne mindenkinek antitest-teszten részt vennie a Sinopharm után, de jó lenne egy államilag finanszírozott reprezentatív kutatás is, hogy megtudjuk, az idősek hány százalékában alakult ki megfelelő immunválasz.
„Az inaktivált vakcinák – amik közé a Sinopharm is tartozik – nem közismerten jók a sejtes immunitást gerjesztő hatásukról. Ezek a vakcinák elsődlegesen immunválaszt generálnak – mondta a virológus az ATV Start című műsorában. Ha azt sem tapasztalunk megfelelő mértékben, akkor ezeknél a pácienseknél indokolt egy harmadik oltás egy más típusú vakcinával, hiszen ezek alapján az inaktivált vakcinára az érintettek immunrendszere valami miatt nem reagál jól. A szakértő ugyanakkor úgy vélte: ezeknek az embereknek nem egy harmadik kínait kéne kapniuk.
Kapcsolódó
Rusvai azon a véleményen van, hogy ki kéne adni egy olyan rendeletet, ami engedi a háziorvosoknak, hogy ebben az esetben beadjanak egy harmadik oltást, ami nem Sinopharm, hanem bármelyik a többi közül.
Azt azért Rusvai hangsúlyozta, hogy a hozzá beérkezett adatok alapján az emberek jelentős részében jó ellenanyag-választ indukál a Sinopharm, az idős emberek jelentős részében is. A virológus szerint azonban a szabályszerűen oltottak nagyjából egyötödében, azaz húsz százalékukban nem lesz elég antitest a második oltás utáni harmadik héttel. Azt viszont nem lehet tudni, hogy ez min múlik, kiben alakul ki elegendő immunválasz, kiben nem.
Az ugyancsak elhangzott, hogy a kutatók jelen tudása szerint nincs kockázata a vakcinamixelésnek. Ahol eddig vizsgálták, ott mind pozitív eredmény született.
Rusvai végül kifejtette, hogy ő a második oltás után küldte volna ki a védettségi igazolványokat: leszögezte, hogy a második oltás pillanatában az első oltás már megfelelő védelmet ad.
Merkely Béla szintén szerdán nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, hogy a Semmelweis Egyetemen még nem találtak olyan kínai vakcinával beoltott személyt, akinek ne lett volna pozitív, a tüskefehérjével ellenes antitestje két dózis beadását követően, tehát minden esetben kimutatható ellenanyagot detektáltak. A professzor szerint az egyetemen végzett laboratóriumi mérési eredmények (SARS-CoV-2-IgG Spike1 Roche antitest) a Sinopharm-vakcinák beadását követően akár több százszoros ellenanyagszintet mutattak az átfertőzöttségnél tapasztalt értékhez képest, de a legalacsonyabb érték is az átfertőzöttség hatására kialakuló ellenanyagszintnek felelt meg. Ennek fényében pedig úgy vélte, Sinopharm-vakcinák esetében nincs szükség harmadik dózisra.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz