A legfrissebb adatok és előrejelzések szerint Európa légiközlekedését sújtja a legkomolyabban a koronavírus-járvány. A kontinens légiközlekedési kapacitásainak 90%-át is átmenetileg elveszítheti, az európai repülőterek 14 milliárd eurós bevételkieséssel számolnak. A jelenlegi válság a budapesti repülőteret is drasztikus mértékben érinti. Összehasonlításképp: 2019. március 31-én napi 45 700 utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ez a szám 2020 márciusának végén 520 fő volt.
Ezért a repülőtér-üzemeltető kezdeményezésére létrejön a BUD Csoport Munkavállalóiért Alapítvány, amelyet a járvány miatt nehéz helyzetbe került munkavállalók segítésére hívtak életre. A vezetőség első körben 60 ezer eurót (közel 22 millió forint) ajánlott fel.
Az alapítvány célja azon jelenlegi vagy volt munkavállalók támogatása, akiknek a koronavírus-járvány okozta egészségügyi és gazdasági helyzetben veszélybe kerül a szociális biztonsága, fizikai vagy mentális egészsége, anyagi biztonsága vagy megélhetése. Az alapítvány munkáját - tetszés szerinti vagyoni hozzájárulással - bárki támogathatja.
A több mint 60 000 eurót kitevő felajánlás mellett a vállalatvezetés továbbra is minden erejét és idejét a járvány okozta válsághelyzet kezelésére fordítja.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Kiderültek a januári rezsistop részletei: így kompenzál a kormány
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Leállt az M3-as metró