A háború és a brüsszeli szankciók következményeként az energiaárak sokszorosára emelkedtek. A kormány célja, hogy ebben a helyzetben is a legfontosabb közszolgáltatások működése fennmaradhasson – olvasható a Miniszterelnökség közleményében.
A kormány ezért – a korábbi 10 ezer lakos alatti településeknek adott kormányzati támogatás után – most a 10 ezer lakos feletti városok és fővárosi kerületek energiaáremelkedés miatti támogatásáról döntött közel 44 milliárd forint értékben.
A települések anyagi helyzete, energiabeszerzési szerződéseik, alapvető intézményeik fűtési, világítási rendszere jelentősen eltérő,
a támogatásért cserébe pedig mindenkitől takarékosságot kérünk, ezért az érintett önkormányzatok tervet készítettek a lehetséges energiamegtakarítási lehetőségekről
– írja a kommuniké.
Balla György miniszteri biztos és Láng Zsolt kormánybiztos tárgyalt a városi, illetve fővárosi helyhatóságokkal a megnövekedett rezsiköltségeikhez nyújtandó állami hozzájárulásról. A biztosok mindenkivel tárgyaltak, aki elfogadta meghívásukat az egyeztetésre. Javaslatuk alapján a Miniszterelnökséget vezető miniszter 138 városi és 17 kerületi önkormányzat részére juttat támogatást. A települések listája elérhető a kormányportálon – zárul a közlemény.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Óriási botrány lehet Európában, ha kiderül, hogy ez tényleg megtörtént Romániában

Kiesett egy bíboros a konklávéból, előkerültek Ferenc pápa levelei

Bizarr elképzelés terjed Ukrajna győzelmi esélyeiről, J.D. Vance tisztázta a helyzetet

Tömegbaleset Budapesten: riasztották a tűzoltókat

Gond lehet Orbán Viktor népszavazásával, Polt Péter a hatósághoz fordult

Ilyen hatást gyakorol a szervezetre a buborékos ásványvíz, diétában is segíthet

Pár nap és egy nagyon különleges autó jelenik meg a magyar utakon

Felállt a válságstáb: lekapcsolták az ország atomerőműveit

Most mindenre fény derül: várnunk kell még a repülőrajtra?
