A beruházást mindkét kormányfő rendkívüli jelenségűnek nevezte, mivel mint mondták, azzal jelentős mértékben növelték a térség kőolajellátásának biztonságát.
A Mol-csoport és a szlovákiai Transpetrol által közösen kivitelezett, magyar-szlovák közös beruházással, mintegy 80 millió dollárból (megközelítőleg 20 milliárd forint) a Barátság I. kőolajvezeték 128 kilométeres szakaszát cserélték ki.
A nem egészen egy év alatt megvalósított rekonstrukciónak köszönhetően a kőolajvezeték érintett szakaszának éves szállítókapacitásét a korábbi 3,5 millió tonnáról közel 6 millióra tonnára növelték, és a fejlesztésnek köszönhetően immár az Adriai-tenger felől is ki lehet elégíteni Magyarországon keresztül Szlovákia és részben Csehország kőolajigényét.
Rendkívül fontos lépés a Barátság I. kőolajvezeték felújítása Magyarország és Szlovákia, illetve az egész térség energiabiztonságának megteremtése szempontjából - jelentette ki Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök beszédében fontosnak nevezte az "olcsó energiát" is. Szerinte az olcsó energia megszerzéséért folytatott versenyben Európa még mindig "a rajtvonalnál ácsorog" és ennek orvoslására, valamint a versenyképesség megőrzésére gyors, uniós szintű döntésekre lesz szükség.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak