Rendet rakna az élelmiszerláncban érintett cégek piacain az Európai Unió, ennek érdekében nagyszabású konzultációt hirdetett.
Brüsszel többek között azzal indokolta a kezdeményezést, hogy az unióban körülbelül 11 millió mezőgazdasági üzem működik, és a teljes uniós élelmiszer-ellátási láncban 44 millió munkavállaló dolgozik. A mezőgazdasági termelők az élelmiszer-ellátási lánc fontos stratégiai és gazdasági szereplői. A közös agrárpolitika (KAP) ma már egyre inkább a piac szükségleteihez igazodik, és egyre kevésbé függ a piacszabályozási mechanizmusoktól. Ráadásul az európai mezőgazdaság és az agrár-élelmiszeripari ágazat egyre inkább beágyazódik a globális piacokba.
Kapcsolódó
Mindez kettős hatással jár a gazdákra: egyrészt jelentős piaci lehetőségeket, másrészt azonban bizonytalanságot és áringadozást is eredményez számukra. Mivel a mezőgazdasági termelők gyakran egymástól függetlenül végzik munkájukat, emiatt nehezen tudják együttesen védeni az érdekeiket az élelmiszerlánc más szereplőivel (köztük az élelmiszer-feldolgozókkal és a kiskereskedőkkel) szemben - derül ki a konzultációról szóló tájékoztatásból.
A konzultáció három témakörre koncentrál a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra, a piac átláthatóságára és a termelők együttműködésére.
Bárki tehet észrevételt az erre létrehozott - magyarul is elérhető - online felületen november 17-ig, de az EU elsősorban rájuk számít:
- mezőgazdasági termelők
- feldolgozók
- nagykereskedők
- kiskereskedők
- üzleti szervezetek (szakmai szövetségek, kereskedelmi kamarák stb.)
- fogyasztók és az őket képviselő szervezetek
- nem kormányzati és civil szervezetek
- kutatóintézetek/agytrösztök
- független szakértők
- ügyvédi irodák
- szakszervezetek
- országos szintű hatóságok
- más állami intézmények.
Legolvasottabb
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró