Az újság úgy tudja, a Legfőbb Ügyészség az adóhivatal Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságát bízta meg az eljárással. A feljelentést az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tette, mert állításuk szerint a két párt kampányelszámolása szabálytalan volt, a közpénzek és egyéb források felhasználása nem volt átlátható és elszámoltatható. Jelentésükben azt írták, a Momentum és a Párbeszéd nem igazolta a kampányban felhasznált pénzek szabályos elköltését.
A számvevőszék korábban kezdeményezte a két párt állami támogatásának felfüggesztését is arra hivatkozva, hogy sem a Momentum, sem a Párbeszéd gazdálkodása nem törvényes és nem átlátható. Nem lehet tudni, hogy mire fordította a Párbeszéd a közel hatmillió, a Momentum pedig a több mint félmilliárd forint támogatást, miként azt sem, hogy a felhasználható összeget valóban elköltötték-e. Az sem tisztázott, hogy a két párt valamelyike kapott-e máshonnan, például külföldről tiltott támogatást a kampányához, illetve nem derült ki, hogy betartották-e a jelöltenként felhasználható ötmillió forintos korlátot. Mindezek pedig felvetették a költségvetési csalás gyanúját - írja a lap.
A Párbeszéd a hírre videóval reagált, melyet a hvg.hu tett közzé.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk