A megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer hazai kiépítésére kiírt, gyorsított közbeszerzési eljárás kapcsán a ma délelőtt 11 órakor lejáró határidőig nyolc gazdasági szereplő, illetve konzorcium nyújtotta be részvételi jelentkezését. Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. ezek értékelését követően várhatóan október 19-én kéri fel ajánlattételre az indulókat.
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. - a kormány szeptember 14-i határozatában foglaltaknak megfelelően - szeptember második felében hirdetmény közzétételével induló, gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljárást írt ki a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer hazai kiépítésére. Ezzel kapcsolatban korábban összesen 36 cég jelezte részvételi szándékát, vagyis ennyien kérték el az ehhez szükséges kiegészítő iratokat. Közülük határidőig 8-an nyújtották be jelentkezésüket. A kiegészítő iratokat felvevők és a tényleges jelentkezők száma közötti eltérés részben abból adódik, hogy az indulók jellemzően konzorciális megállapodás keretében vesznek részt az eljárásban. Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. ezek értékelését követően várhatóan október 19-én kéri fel ajánlattételre az indulókat.
Legolvasottabb
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart