Elmondta: az első témában sikerült megállapodni, a kormány elfogadja Norvégia álláspontját, és a központi államigazgatáson belül, konkrétan a Miniszterelnökségen hozza létre a kabinethez tartozó programok kapcsolattartó rendszerét.
Július végén norvég látogatás lesz Magyarországon, ezt a munkát addigra be lehet fejezni, és akkor az érintett 9 programban újra lehet indítani a finanszírozást.
A norvég civil alap ügyében ugyanakkor nem közeledtek az álláspontok. Csepreghy szerint azt sikerült megértetniük, hogy 2012 óta a magyar kormány több körben is - miniszteri, államtitkári, helyettes-államtitkári szinten - jelezte a problémát, erre Norvégia egyetlen egy alkalommal sem reagált, 2012 óta a norvégok által egyedülő vizsgáló szervként számon tartott szervezet nem vizsgálódott az ügyben Magyarországon. Magyarországon a KEHI-vizsgálat azt igyekszik kideríteni, hogy valóban civil szervezeti támogatások történtek-e civil célokra, vagy pártpolitikai finanszírozásról van szól - tette hozzá Csepreghy.
A magyar küldöttség jelezte a norvég partnernek, hogy a KEHI a vizsgálatot befejezi. Lázár János miniszter arra utasította a KEHI-t, hogy a lehető leggyorsabban végezzék el a munkát. A vizsgálati eredmény birtokában leülnek az Ökotárs vezetőivel, illetve a norvég kormány képviselőivel, hogy megbeszéljék a továbbiakat - tette hozzá a helyettes államtitkár.
Legolvasottabb
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára