Egy szolnoki lakos május 11-én 4 óra 35 perckor Szolnok belterületén nekihajtott egy az úttest szélén szabályosan parkoló személyautónak. A súlyos anyagi kárt okozó baleset után a férfival szemben alkalmazott alkoholszonda is pozitív lett.
A helyzetét rontotta, hogy a helyszínre érkező járőrök gyorsan kiderítették, hogy a sofőr ellen megelőző két napban, már két alkalommal tettek ellene feljelentést "járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja" miatt - írja a police.hu.
A 40 éves sofőrt a rendőrök előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki mindhárom bűncselekmény miatt, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. (500 autóst szondáztatták meg a rendőrök, íme az eredmény.)
Fotó forrása: StockSnap.io
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról