Az Európai Szabadalmi Hivatal stratégiájához kérik ki a tanácsunkat, első kézből van lehetőségünk megvitatni a terveiket. Jómagam a szabadalmi információs területen fogok tevékenykedni. Mindenképpen a magyar érdekek fogom képviselni, ezek sokszor egybevágnak más európai kis országok érdekeivel - mondta az InfoRádiónak Pintz György.
Hozzátette: úgy tudom, az elsők között hívtam fel a figyelmet az egységes európai szabadalom kis országokra leselkedő veszélyeire. Ezek el fogják árasztani a kis országokat, magyarul, aki eddig német vagy angol szabadalmat óhajtott, az most megkapja mellé ajándékba a magyar, román, litván, stb. szabadalmi oltalmat is, ami a nemzeti fejlesztésre veszélyeket rejt. E veszélyeket más is felismerte, de orvosságot egyedül mi találtunk eddig rá, oly módon, hogy megjelöljük ezeket a taposóaknákat, szabadalmakat és a szabadalmi információs tájékoztatás útján tudjuk csökkenteni ezeket a veszélyeket.
A hároméves megbízatásom legfontosabb feladatának most azt tartom, hogy minél több információhoz jussanak a magyar fejlesztők. Nagyon kevés a magyar védelem, most ötvenéves mélypontra zuhant a szabadalmi bejelentések száma, ez azt jelenti, hogy ezen a területen is segíteni kellene, egy rezsicsökkentés például segíthetne. Egyesületünk ehhez annyiban tud hozzájárulni, hogy egy hónapon belül kidolgozzuk a Szegények szabadalma projekt modelljét, hogy egymillió forint helyett ingyen jusson valaki oltalomhoz, legalább addig a szintig, amíg nem talál egy kockázati tőkést, aki továbblendíti az ügyét. Rengeteg a teendő, akkor lennék elégedett három év múlva, ha jóval több magyar szabadalmi bejelentés születne, mert az ötlet, a kreativitás megvan a magyarokban, de ha nem védjük meg az ötleteinket, alkotásainkat, hiába jön több uniós forrás, az szépen vissza is vándorol az EU-s versenytársakhoz, akik esetleg ügyesebbek - fogalmazott Pintz György.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt