A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa havi rendes kamatdöntő ülésén nem módosult fő iránymutatás.
Ennek értelmében a tanács folyamatosan értékeli a beérkező adatokat, kiemelt figyelemmel követi a gazdaság helyreállításával kialakuló inflációs hatások tartósságát, valamint a pénzpiaci folyamatok lehetséges inflációs hatásait.
Kapcsolódó
Amennyiben az inflációs kilátások megváltozása indokolttá teszi, az MNB készen áll a megfelelő eszközök alkalmazására
-áll a testület közleményében.
A monetáris tanács októberi ülésén az alapkamatot 0,6 százalékon, az egynapos betéti kamatot -0,05 százalékon, míg az egynapos és az egyhetes fedezett hiteleszközök kamatát 1,85 százalékon változatlanul tartotta.
Az egyhetes betéti eszköz kamatát az MNB továbbra is a heti tenderek keretében határozza meg, amellyel a feltörekvő piacokkal szembeni kockázatkerülés felerősödésére reagál. Ameddig az inflációs kockázatok indokolják, addig a jegybank az alapkamat és az egyhetes betéti eszköz kamata között különbséget tart fenn.
A jegybank korábban meglepte a piaci szereplőket azzal, hogy két kamatcsökkentést követően az egyhetes betétnek megemelte a kamatát.
A közlemény szerint az MNB egyértelmű szándéka elkerülni, hogy a jelenlegi bizonytalan globális piaci környezet az inflációs kockázatok emelkedését okozza. Ezzel összhangban módosított szeptember 24-én az egyhetes betéti rátát 0,60 százalékról 0,75 százalékra. A fő iránymutatás megfogalmazásából arra lehet következtetni, hogy ez most a "megfelelő" eszköz, amihez a monetáris tanács nyúlhat, ha gátat kell szabni az inflációnak.
-Várakozásunk szerint amennyiben a forint nem gyengül legalább további 3-4 százalékkal az euróval szemben, szinten maradhat a kamatszint. Várhatóan a 375-380-as szintek közelében avatkozna be a jegybank, mivel bár nincs árfolyamcélja, egy esetleges további, 3-4 százalékos forintgyengülés veszélyeztethetné az inflációs célokat - értékelte a kamatdöntést Varga Zoltán, az Equilor senior elemzője.
A forint minimálisan gyengült az euróhoz képest kamatdöntés, illetve az iránymutatás publikálást követően, de továbbra is 365 körüli szinteken zajlik a kereskedés.
Egyéb eszközei kapcsán a jegybank emlékezetett, hogy a nagy igénybevételre való tekintettel a növekedési kötvényprogram keretösszegét szeptember 23-ával 750 milliárd forintra emelte. Az NHP Hajrá keretében október közepéig több mint tizenkétezer vállalkozás jutott finanszírozáshoz 800 milliárd forintot meghaladó összegben.
Legolvasottabb
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára