A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint nem történt előrelépés a minisztérium vezetőivel folyatott keddi megbeszélésen, a szervezet ezért megtartja az október 27-re, az oktatási államtitkárság épülete elé hirdetett demonstrációját. Nagy Dávid, a HÖOK elnöke az MTI-nek azt mondta, a lényegi dolgokban továbbra sincs egyetértés.
Tovább folytatódnak az egyeztetések a törvény két legvitatottabb pontjáról, a hallgatói szerződésekről és az önköltséges képzésről a Nefmi és a HÖOK között - közölte Réthelyi Miklós szakminiszter és Hoffmann Rózsa államtitkár. A HÖOK egyik kifogása az volt, hogy nem biztosítanak biztos állást a szerződéskötéssel a hallgatóknak. Hoffmann szerint a most nyilvánosságra hozott törvény tervezete megengedő ezzel kapcsolatban, tehát az állam köthetne a jövőben ilyen szerződéseket a hallgatókkal. Réthelyi az önköltséges képzésről azt mondta, hogy tudomásul kell venni, az államnak megfontoltan kell a támogatásokat biztosítania, "hitelből nem tudunk élni".
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról