A parlament honlapjára csütörtökön felkerült napirend szerint az ülés hétfőn Kósa Lajos miniszteri eskütételével kezdődhet. A Fidesz-frakció leköszönő vezetője a megyei jogú városok fejlesztéséért felel majd tárca nélküli miniszterként, a kormánypárti képviselőcsoport élén pedig Gulyás Gergely váltja, aki az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöki székéből távozik. Utódjáról, a fideszes Hende Csabáról szintén hétfőn, az interpellációk előtt szavazhat a Ház.
Kedden összesen tizennyolc előterjesztésről határoz a parlament, ezek közül tizenegy előterjesztés valamilyen nemzetközi egyezmény elfogadásához, illetve módosításához kér jóváhagyást.
Kapcsolódó
Ekkor várható döntés a Miniszterelnökséget vezető Lázár János megyeátnevezési javaslatáról is. A tárcavezető indítványa meghagyná Szegedet megyeszékhelynek, az átnevezés határideje pedig 2020. június 4. lenne. (Lázár a védőoltásokról is beszélt csütörtökön.)
Lázár János indoklásában úgy fogalmazott, a földrajzi nevek a magyar nyelv és történelem számos emlékét őrizték meg, és a "történetileg kialakult, a helyi lakosság által is széles körben ismert és elfogadott neveket nem túlzás kulturális örökségnek tekinteni".
A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése határozatban támogatta a névváltoztatást.
Szerdán egyebek mellett az alapvető jogok biztosának tavalyi tevékenységéről szóló beszámolót hallgathatják meg a képviselők.
Az Országgyűlés következő ülése október 9-én, hétfőn azonnali kérdésekkel és kérdésekkel érhet véget.
Címlapkép: MTI Fotó/Bruzák Noémi
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon