Az emberi erőforrások minisztere indokoltnak látja, hogy csak védettségi igazolvánnyal rendelkező rokonok, meghívottak menjenek el az iskolai szalagavatókra - írja a 444.hu.
Kásler Miklós igazgatóknak írt levelét az ADOM Diákmozgalom hozta nyilvánosságra. Kiderül belőle az is, hogy az iskolai dolgozók és diákok esetében viszont nincs szükség semmilyen korlátozásra, hiszen ők amúgy is együtt vannak napközben.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról