Az egyszeri juttatást valamennyi közfinanszírozott ellátásban dolgozó orvos, ápoló, asszisztens megkapja, a művesekezelést végző szolgáltatók, az Országos Mentőszolgálat és a betegszállítást végző egyéb szolgáltatók munkatársai, valamint a műszaki, gazdasági és adminisztratív területen dolgozó, és az aktív fekvőbeteg-ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók főigazgatói és gazdasági igazgatói is jogosultak a juttatásra.
Ugyancsak megkapják ezt a bérkiegészítést a háziorvosok, az alapellátó fogorvosok, asszisztensek, védőnők, főállású iskolaorvosok, otthoni hospice szolgálatok és az otthoni szakápolást nyújtó szolgálatok dolgozói is.
Szintén jogosultak az egyszeri juttatásra a Nemzeti Népegészségügyi Központ és a kormányhivatalok, járási hivatalok járvány elleni védekezésben résztvevő egészségügyi dolgozói, valamint az egészségügyi tevékenységet végző közreműködők, a veszélyhelyzet alatt a betegellátásban résztvevő orvostanhallgatók, a Magyar Honvédség közfeladatot, védelem-egészségügyi feladatot ellátó dolgozói, és a védelem-egészségügyben dolgozók is.
A tárcavezető ismertetése szerint a részmunkaidőben dolgozókat is megilleti a teljes összeg, illetve azokat, akik szabadságon, fizetési nélküli szabadságon, betegszabadságon, állásidőn, illetve gyesen, gyeden vannak - mondta az intézkedés részleteiről a miniszter az MTI beszámolója szerint.
A juttatásra mindenki csak egyszer jogosult, tehát akinek több jogviszonya van, illetve, főállása mellett további jogviszonnyal rendelkezik, a kifizetés egyszer jár.
Az egyszeri bérkiegészítés azon dolgozót, illetve hozzátartozóját is megilleti, aki a járvány során hunyt el.
Legolvasottabb
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Felkavaró beszédet tartott a Nobel-díjátadó előtt Krasznahorkai László: a ma angyalai áldozatok, akiket a világ kegyetlensége tett tönkre
Tovább dagad a botrány: több városban is eljutott a gyerekekhez a lárvákban úszó csokimikulás
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Új utazási őrület söpör végig a világon: meglepően sokan próbálják ki
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát