Még november végén jelentek meg azok a kormányrendeletek a Magyar Közlönyben, amik kimondták, hogy az egészségügyi dolgozók a veszélyhelyzet ideje alatt nem élhetnek a rendes felmondás lehetőségével, emiatt a Független Egészségügyi Szakszervezet a kormányhoz, a TASZ pedig az Alkotmánybírósághoz fordult - most azonban a Telex szerint egy friss rendelettel megszüntették a korlátozást.
A hétfői Magyar Közlönyben található, június 15-én hatályba lépő 308/2021. (VI. 7.) kormányrendelet ugyanis kimondja, hogy hatályát veszti az 530/2020. (XI. 28.) Korm. rendelet 2. §-a, ami pedig nem más, mint a felmondási tilalom, vagyis ez:
„Az Eszjtv. hatálya alá tartozó egészségügyi szolgáltatónál foglalkoztatott egészségügyi dolgozó és egészségügyben dolgozó az egészségügyi szolgáltatónál fennálló jogviszonyát – a rendkívüli megszüntetés kivételével – nem szüntetheti meg a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendeletben kihirdetett veszélyhelyzet (a továbbiakban: veszélyhelyzet) ideje alatt.”
Hatályát veszti a rendőrök felmondási tilalma is, amit az 570/2020. (XII. 9.) Korm. rendelet 2. §-a szabályozott. Ez kimondta, hogy „a rendvédelmi feladatokat ellátó szerv hivatásos állományának tagja – a Hszt. 84. §-ában foglaltaktól eltérően – a hivatásos szolgálati jogviszonyáról nem mondhat le” a veszélyhelyzet ideje alatt. Június 15-től ez a korlátozás is megszűnik. A veszélyhelyzet azonban még marad, mert azt a kormánypárti többség meghosszabbította őszig.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Szelfizett a kormányfő a pápa temetéséről, népharag zúdult rá

Befektetne a Toyota: 42 milliárd dolláros kivásárlást fontolgat

Ugyanaz az uniós rém fenyegeti a magyar bankokat és a kkv-kat

Így kerülhetjük el a klímakatasztrófát nyáron

Rekord mennyiségű készpénzt tart a világ legrutinosabb befektetője

Itt tart most Paks 2: már két országban gyártják az új erőmű fontos részeit

Több uniós, kevesebb ázsiai: átrendeződött a bevándorlók köre Magyarországon

Hihetetlen értékeket rejthet egy ószeres, így akadtak a Picasso műre

Verekedések, üvegzúzás, fenyegetések – elszabadult a pokol a reptereken
