A 2020-as költségvetési törvényjavaslat alapján a kormány azzal számol, hogy jövőre 121,8 és 131,8 milliárd forint közötti összeg eshet ki a büdzséből csak a sportcélú támogatás miatti társasági adókedvezmény (tao-támogatás) miatt.
Eddig a legnagyobb összeg, amelyről a tao-rendszer miatt lemondott a magyar állam, 2016-ban volt, akkor a zárszámadás szerint 135,1 milliárd forint esett ki. Ráadásul a korábbi évek tapasztalata alapján nagyobb a tényleges igénybevétel, mint a tervezett, így pedig 2020-ban könnyen rekordot dönthet a tao-támogatások nagysága - írta a portál.
Lapinformációk szerint 2018-ig összesen 658 milliárd forint ment el a taóra, így ehhez hozzávéve a 2019-es és a 2020-as várt igénybevételt, akkor a jövő év végére jó eséllyel immár 897 milliárd forintra rúg a végösszeg.
Március elején a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet az idei támogatások összegét 124,9 milliárd forintban maximálta. Ebből építési beruházásokra 44, 2 milliárd, míg működésre 80,7 milliárd forint fordítható. A szakszövetség azonban kezdeményezheti azt, hogy a beruházásra fordítható összeg növekedjen, de akkor ugyanannyival csökkenteni kell a működési összeget.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy