A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. áprilisban közölte az MTI-vel, hogy a 12 milliárd forintba kerülő beruházás az Új Széchenyi Terv keretében a Közlekedés Operatív Program részeként valósul meg 85 százalékos uniós és 15 százalékos hazai forrásból, a 450 milliárd forint értékű infrastrukturális program részeként.
A tervezett, csaknem hat kilométer hosszúságú út az M30-as autópálya végcsomópontjától indulva kerüli meg Miskolcot. A szakasz egyebek mellett tartalmaz egy Sajó-hidat és egy csomópontot autópálya-felüljáróval, valamint négy földútcsatlakozást is.
A tervezéskor a társaság kiemelt figyelmet fordított az árvízvédelemre, a megépülő elkerülő és a kapcsolódó műtárgyak segítségével a térség teljes körű árvízvédelme biztosított lesz. A közeli Arnótnál egy gátrendszert építenek ki, az árvizek levezetésére a Csorba-tó északi sarkától egészen a Sajóig pedig egy 4500 méter hosszú és 120-160 méter széles árok is épül.
A 2010-es árvíz egyik oka a nyugat-kelet irányban meglévő 3-as számú főút elhelyezkedése volt, ezért ennek áthelyezését az M30 körforgalomtól a Kis-Sajó hídig úgy oldja meg a NIF, hogy a megépítendő árok fölé egy 130 méter nyílású hidat építenek.
A NIF az MTI érdeklődésére azt közölte: a kivitelezés közbeszerzési eljárásának eredményéről várhatóan a jövő héten születik döntés, és akkor adnak tájékoztatást arról is, hogy a kormány által 10 milliárd forinttal megemelt támogatásnak köszönhetően mennyiben módosul a projekt.
Az út építését a tervek szerint még ezen a nyáron megkezdenék, és 2014 végére fejeznék be.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Brüsszel megunta az óraátállításosdit, el is dőlt a kérdés

Mentességet kap Magyarország, Szijjártó Péter örül

Pusztító repülőgépeket ont a Boeing: a fegyverkezési láz elérte a vállalatot

Meghökkentően zárult az EU-csúcs, az ukránokon spórolhatnak

Pont akkor távozott Tiborcz István bizalmasa, amikor kijött az ÁSZ jelentése az MNB-alapítványokról

Rossz hírt kaptak a magyar munkavállalók: háromnegyedüket érinti a baj

A szomszédba már betört a járvány

Kétszer jártak rosszul, akik a tengerentúlon fektettek be

Miért vártak heteket, hogy ledobják a bombát Orbán Viktor csatájában?
