A hideg március után hirtelen nyáriasra fordult melegben hamar virágzásnak indultak a gyümölcsfák, a méhek fejlődésének üteme azonban nem ilyen gyors. Hozzátette: a repce már virágzik, a méhek viszont még nincsenek megfelelő állapotban, nem elég népesek.
Ideális körülmények mellett repcevirágzásra már ötvenezres egyedlétszámmal rendelkeznek a jobb családok, ezzel szemben most április közepén, a márciusi vegetálás miatt - amikor már majdnem teljesen megnyílt repcetáblák is vannak - ennek fele, azaz mintegy 25 ezer az egyedlétszám - számolt be.
Megjegyezte: bár virágzik a repce, de amit gyűjtenek a méhek, fel is élik az utódok kineveléséhez. A pete lerakásától számított huszonegy nap alatt kelnek ki a dolgozó méhek, és ugyanennyi idő alatt válnak gyűjtőméhhé - közölte.
A szaktanácsadó szólt arról is, hogy a teleléssel nem volt gond idén és bár országos összesítés még nem készült, Jász-Nagykun-Szolnok megyében a betelelt méhállomány mindössze tíz százaléka pusztult el. Molnár Ferenc elmondta: számos méhészetben nulla kilogramm repcemézre számítanak, a többszáz méhcsaláddal rendelkezőknek lehet repceméze.
Az akácvirágzás május 10-e körül várható, plusz-mínusz öt nap, addigra a remények szerint megerősödnek a méhek - mondta, hozzátéve: azért is bíznak ebben, mert az akácméztermés határozza meg a méhészetek éves bevételét.
Molnár Ferenc elmondta: a fentiek hatással lesznek a mézárakra is, a felvásárlási árak majd az első repceméz pergetése után derülnek ki. Tavaly a repceméz kilónkénti induló felvásárlási ára 750 forint volt, a vegyes- és napraforgómézé 600 forint, míg az akácmézé 1250 forint.
Legolvasottabb
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás