A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) hivatalos információt nem kapott a problémát a tanárok és a szülők jelezték nekik - mondta Nagy Erzsébet a szervezet országos választmányának tagja a Spirit Fm Aktuál című műsorában.
Mindössze két osztály maradt a pilisborosjenői intézményben, és a szakember úgy tudja, most kezdtek visszatérni az oktatásba az elsősök is - velük kezdődhetett a járvány. Nagy Erzsébet szerint egyre több iskolában rendelnek el rendkívüli szünetet a covid-helyzet miatt, de ezt már jelezni sem merik az oktatók. "Nincs olyan nagyobb település, ahol ne jelezték volna, hogy bizony el kellett küldeni osztályokat karanténba".
Rendkívüli szünetet az Oktatási Hivatal rendelhet el, pedig korábban az igazgatónak is volt joga ehhez. A karantén elrendelése a népegészségügyi központ feladata - ők intézkedtek a pilisborosjenői iskola esetében is. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha van tesztelés, de ez hivatalosan az érintett iskolában, és máshol sem történt meg - mondta Nagy Erszébet. Épp ezért nem érti a szakszervezet, hogy miért van szükség a digitális oktatás tiltására - olvasható a portálon.
Legolvasottabb
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás