Az elektronikus aukciósorozaton a következő hetekben személygépkocsik, tehergépkocsik, autóbuszok, pótkocsik és motorkerékpárok kerülnek "kalapács alá" - a 12 ezer forintostól egészen a 4,6 milliós kikiáltási árig.
A legöregebb, új gazdára váró járgány 27 éves, a legfiatalabb 2018-as évjáratú, átlagos futásteljesítményük 200 000 kilométer. Állapotuk nagyrészt megfelel a koruknak, de akadnak közöttük sérült, balesetes, sőt totálkáros tételek, ahogyan kiváló állapotban lévők is. Az árverési hirdetmények pontosan tartalmazzák a járművek műszaki ismérveit, amiről természetesen személyesen is meg lehet győződni.
A kínált márkák a teljesség igénye nélkül: Ford, Skoda, Renault, Nissan, Opel, Seat, Volkswagen, Suzuki, KIA, Honda, Fiat, Volvo, Subaru, Mazda, Chevrolet, Mercedes, Jeep, Audi, Mercedes, Daewoo, Kawasaki - olvasható a közleményben.
A járművek a következő hetekben folyamatosan, csomagokban kerülnek fel a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Elektronikus Aukciós Rendszerébe. Az aktuális árverések és bővebb információ a konkrét tételekről itt érhető el.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak