A regisztrált álláskeresők tavaly decemberi számánál egyedül a két évvel korábbi havi adat alakult kedvezőbben az elmúlt három évtizedben.
A téli hónapok jellemzően növekedést hoznak, a többi között a sokkal kevesebb mezőgazdasági vagy építőipari feladat miatt is. Bár a természetes szezonalitásnak betudhatóan decemberről januárra mintegy négy százalékos emelkedés mutatható ki, az év első hónapjában még sosem tartottak nyilván a jelenleginél kevesebb álláskeresőt.
Kapcsolódó
A hazai foglalkoztatás nemcsak visszanyerte a vírusválság előtti formáját, hanem már felül is múlja korábbi teljesítményét - hangsúlyozta Schanda Tamás. Csaknem 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon, ez a legmagasabb érték a rendszerváltás óta. A legtöbb új munkahely a tartós versenyképességet megalapozó ágazatokban, például az IT szektorban vagy a tudományos-szakértői tevékenységben jött létre.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Karácsony: már a látszatra sem ad a kormány, direktben nekiront a jog uralmának
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok