Az új rendszert földmozgásokat és hangokat észlelő készülékekkel szerelik fel - mondta újságíróknak Jonathan Conricus alezredes, az izraeli hadsereg szóvivője a 168ora beszámolója szerint.
A munkálatok az észak-izraeli Miszgáv-Am kibucnál kezdődtek, és több kilométer hosszan folytatódnak az Izraelt és Libanont elválasztó kék vonal mentén, az izraeli oldalon. A befejezés időpontja nem tudható, csak annyi, hogy a munkálatok a szükségletek és a költségvetés függvényében folytatódnak.
Kapcsolódó
Izrael és a Hezbollah között néhány hónapja ismét nőtt a feszültség az után, hogy szeptember 1-én tűzpárbaj volt izraeli katonák és a Hezbollah fegyveresei között a libanoni határnál.
Izrael egy éve jelentette be, hogy alagutakat talált, amelyeket a Teherán támogatását élvező és a szíriai rendszert támogató Hezbollah tagjai ástak, a zsidó állam szerint így akartak föld alatt behatolni izraeli területre. Három alagút meglétét az ENSZ békefenntartói is megerősítették.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon