Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a Mercedesé óta ez a legnagyobb zöldmezős beruházás Magyarországon. A helyszínválasztás azt üzeni, hogy Miskolcnak és a régiónak van jövője - mondta.
A miniszterelnök arra számít, hogy az idei utolsó negyedévben a harmadik negyedévit is meghaladó mértékben bővül majd a magyar gazdaság. A kormányfő a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 1,7 százalékkal emelkedett az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Ebben kiemelkedő szerepet játszott az autóipar, de jelentős mértékben járult hozzá a mezőgazdaság és a híradástechnikai eszközök gyártása is - mondta, és a járműiparral kapcsolatban külön megjegyezte, hogy minden gazdasági előrejelzés szerint a gépjárműgyártás világméretekben növekedni fog a jövőben. Ezért jó döntés volt, hogy Magyarország nagy hangsúlyt helyezett gazdaságszerkezetében a járműiparra, így ugyanis hosszú évekre garantált a gazdaság bővülése - közölte Orbán Viktor.
Stefan Stocker közölte: komplett légzsákokat fognak gyártani az új üzemben. Kiemelte, hogy a magasan képzett munkaerő miatt választották Magyarországot, a miskolci helyszínt pedig azzal magyarázta, hogy a város egyetemével hosszú távú együttműködést akarnak kialakítani.
A Takata Safety Systems Hungary Kft.-t októberben jegyezte be a magyar cégbíróság, 290 millió forint jegyzett tőkével - derül ki a Céginfo.hu adataiból. Fő tevékenysége a közúti jármű és járműmotor alkatrészeinek gyártása. A magyar érdekeltség tulajdonosa a hollandiai International Finance B.V, amelynek magyarországi kézbesítési megbízottja a nemzetközi hátterű Noerr & Társai Iroda (Noerr Kft.). Ennek budapesti, I. kerület, Fő utcai irodája egyben a Takata Safety Systems Hungary bejegyzett székhelye. A cég két ügyvezetője két németországi lakóhelyű személy, Kersten Hugo Bachmann és Hiroshi Shimizu Takata - áll a cégadatokban.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak