A 246 kormánypárti igen szavazattal elfogadott változtatások szerint az oktatásért felelős tárcavezető (jelenleg az emberierőforrás-miniszter) nyilvános pályázati eljárást szervezhet a közismereti tankönyvek megírására és elkészítésére. Az előterjesztő képviselők - a fideszes Hoppál Péter és a KDNP-s Michl József - ezt azzal indokolták, hogy az új, 2013. szeptember 1-jén az iskolák első, ötödik és kilencedik évfolyamán, majd tanévenként felmenő rendszerben életbe lépő kerettantervi szabályozás miatt új tankönyvek lesznek szükségesek.
A jogszabály alapján tankönyvként azok a kiadványok hozhatók forgalomba, amelyeket a miniszteri rendeletben meghatározott eljárással tankönyvvé nyilvánították (ez a kormányrendeletben kijelölt központi hivatal feladata), és felvettek a hivatalos tankönyvjegyzékbe, illetve amelyeket a miniszter kiválasztott. A szabályozás értelmében a kiválasztott tankönyvek jegyzékbe való felvételéről ugyanis közvetlenül a miniszter dönt. Ha a jegyzékben szerepelnek olyan kiadványok, amelyeket a miniszter támogat, az iskolák már csak ezek közül választhatnak a tankönyvrendeléskor.
A tankönyvvé nyilvánítást egyébként a könyv szerzője, kiadója, illetve közismereti tankönyveknél a miniszter is kérheti, és az nem tagadható meg, ha a kiadvány megfelel a rendeletben meghatározott feltételeknek.
A szakképzési tankönyvekről a szakképesítésért felelős miniszter dönt, de ezt a jogát az általa felügyelt államigazgatási szervre, illetve a már említett központi hivatalra átruházhatja.
A kormánypárti politikusok indoklásukban megjegyezték, hogy 2003-ig az oktatási miniszter döntött a tankönyvvé nyilvánításról egy minisztériumon belüli hivatal javaslata alapján, vagyis a szakmai ellenőrző szerep kiterjesztése nem példa nélküli.
A módosítás azt is rögzíti, hogy a tankönyvek országos megrendelése, beszerzése és az iskoláknak való eljuttatásuk megszervezése, valamint a vételár beszedése állami feladat, amelyet a Könyvtárellátó Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. lát el.
A könyvtárellátó biztosítja, hogy a tanulók legfeljebb a jegyzékben feltüntetett legmagasabb - azaz az iskolai terjesztési - áron jussanak hozzá a tankönyvekhez.
A szabályozás szerint el kell utasítani a felvételt tankönyvjegyzékbe, ha a kiadó az iskolai terjesztési árat az előző évihez képest aránytalanul meg akarja növelni.
A módosítások többsége szeptember 1-jén lép életbe.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt