Pénteken túlnyomóan napos, száraz idő lesz, inkább csak az északi megyékben lehet egy-egy jelentéktelen zápor. A leghidegebb órákban 14-20 Celsius-fok lehet. Napközben többnyire 30-34 fokig melegszik fel a levegő.
Szombaton délelőttig nagyrészt derült időre lehet számítani. A déli, kora délutáni óráktól a Dunántúlon és az Északi-középhegységben, majd estétől, késő estétől másutt is egyre több lesz a felhő. Délután a Dunántúlon, estétől az Északi-középhegységben is egyre több helyen alakul ki zápor, zivatar, sőt az északnyugati országrészben már tartós eső is lehet.
Emellett délelőttől egyre nagyobb területen - délután, este a keleti tájakon is - megerősödik, a Dunántúlon és a zivatarok környékén viharossá fokozódik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 15 és 22, a legmagasabb hőmérséklet 28 és 36 fok között alakul, a Dél-Alföldön lesz a legmelegebb.
Vasárnap, augusztus 20-án a Dunántúlon lehet több-kevesebb napsütés, máshol erősen felhős vagy borult lesz az ég. Kezdetben a Dunántúlon, délelőttől már a Dunától keletre, este pedig egyre inkább csak a Tiszántúlon várható eső, zápor, helyenként zivatar. Jelentős mennyiségű csapadékra lehet számítani. Sokfelé erős lesz a szél, a Nyugat-Dunántúlon és a zivatarok környékén viharos széllökések is lehetnek.
A minimumhőmérséklet 13 és 20 fok között valószínű. A nappali maximumok 18 és 25 fok között alakulnak (a tartósan borult, csapadékos helyeken lesz a leghűvösebb) - olvasható az előrejelzésben - írta az MTI.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt