Az Index és a 444.hu újságíróját sem regisztrálták az Országgyűlés keddi alakuló ülésére. A parlamenti sajtóiroda közlése szerint nem áll módjukban teljesíteni a sajtóakkreditációs kérelmet, mivel "az alakuló ülés kiemelt jellegére, ünnepélyességére, valamint a nagy érdeklődésre való tekintettel csak azoknak az újságíróknak a kérését tudják figyelembe venni, akik a 2014-2018-as ciklus ülésein betartották az országházi sajtótudósítás rendjére vonatkozó szabályokat".
A hvg.hu-val is ugyanez történt, az oldal videós újságíróját még 2016-ban tiltották ki néhány hónapra, azonban erre hivatkozva nem engedik be most tudósítani. Az oldal másik videósát, Kaufmann Balázst még a 24.hu újságírójaként, 2016 áprilisában tiltották ki a parlamentből, miután arról kérdezte Orbán Viktort és Kövér Lászlót, mit gondolnak az MNB-alapítványok költéseiről. Őt ez év szeptemberében visszaengedték, most azonban így sem regisztrálhatott - olvasható a 24.hu-n.
A kép forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak