Piaci értesülések szerint a magyar kormány több körben egyeztetett a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). Róna Péter közgazdász, egyetemi oktató szerint a kormány néhány hete is felvette a kapcsolatot a szervezettel; tehát nem az IMF küldöttségének júliusi látogatása lehetett az egyetlen alkalom, amikor szóba kerülhetett a hitelnyújtás – írja a 24.hu.
Az utóbbiról a Szabad Európa számolt be, azt hangsúlyozva az IMF tájékoztatására hivatkozva, hogy azon a találkozón – ami szakértői szintű megbeszélés volt, nem a szokásos éves gazdaságpolitikai értékelése az itthoni folyamatoknak – a magyar kormány nem nyújtott be hitelkérelmet, és Magyarország nem rendelkezik élő hitelszerződéssel a valutaalappal.
Róna Péter szerint viszont tájékozódás szintjén előkerült a téma a legutóbbi egyeztetés alkalmával, bár ez még nem jelenti azt, hogy ténylegesen megtörténne a hitelkérelem benyújtása.
Kínai hitel jöhet?
Eközben a magyar kormányban azt is számításba vették, hogy Kínához fordulnak hitelért - derül ki a 24.hu saját értesüléseiből. Erről Rónának kevesebb információja van, de azt mondta, hogy a kínai hitel mindig drága megoldásnak számít, ráadásul a hitelnyújtó keményen bebiztosítja magát, ezért a szerződőnek alaposan át kell gondolnia, mire kötelezi el magát.
A kormányzati nyilatkozatok - a kormányfőén kívül az uniós forrásszerzésért felelős Navracsics Tibor miniszter sem cáfolta, hogy a kormány keresi az alternatív finanszírozási lehetőségeket - és a piaci információk tehát mind abba az irányba mutatnak, hogy a kormány intenzíven keresi a pénzszerzési opciókat a világban. A hírportál megkereste a Pénzügyminisztériumot, valamint Orbán Viktor sajtófőnökét, Havasi Bertalant is, hogy tájékoztatást kérjünk a finanszírozási tervekkel kapcsolatban, de válaszokat nem kapott.
Kínai hitel jöhet
Sikerült ellenben elérni egy kormányzati forrást, aki világossá tette, hogy nincs szó az IMF bevonásáról, ellenben a kínaiakkal folyamatosan kapcsolatban áll a kormányzat, és éppen most készülnek egy zöld Panda-kötvény kibocsátására az ázsiai országban. Ez – tette hozzá – része a publikus finanszírozási tervnek is.
Az Államadósság Kezelő Központ az idén júniusban módosított 2022-es finanszírozási tervében valóban szerepel egy mondat a zöld Panda-kötvényekről: e szerint 2,5 milliárd euróval megemelték a devizakötvény-kibocsátási keretet, ami ezzel 5,1 milliárdra nőtt, és ebből akkor még 4,5 milliárd euró kibocsátására volt lehetőség.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön