A amerikai külügyminisztérium több magyar állampolgárnak is megtiltotta, hogy belépjen az Egyesült Államok területére, mivel korrupciós ügyekben vettek részt - vázolja a The Wall Street Journal (WSJ) cikke a legfrissebb magyar botrányt. Megállapításuk szerint ez az ügy ismét rávilágít a magyar és az amerikai kormányzat közötti feszültségekre. A neves amerikai lap felidézi, hogy pontosan milyen kritikákat is fogalmazott meg az amerikai vezetés hazánkkal szemben az elmúlt időszakban, majd megemlítik Orbán Viktor beszédét is, amelyben kifejezetten autokrata országokat emlegetett példaként (Törökországot és Szingapúrt).
A WSJ felidézi az amerikai nagykövetség kijelentéseit, amely szerint hiteles információkkal rendelkeznek a kitiltott személyek korrupcióban való érintettségéről, majd a 444.hu hírportál által közölt konkrét esetet idézi.
"Senki nem áll a törvények fölött" - idézi a WSJ az amerikai külügyminisztériumot, hozzátéve: az Egyesült Államok teljes mértékig egyetért azzal a magyar kormányzati állásponttal, hogy a korrupciót zéró tolerancia illet. A korrupcióra adott válaszokhoz pedig egy egészséges és transzparens rendszerre van szükség, amiben érvényesül a fékek és ellensúlyok szerepe - idézte a neves amerikai lap.
A lap megpróbált válaszokat szerezni a magyar kormányzattól és a minisztériumtól is, de egyelőre nem jártak sikerrel - írta a Portfolio.hu.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Lefagyott az ország, szinte játhatatlanok az utak