Délután 17 óra 30 percig 38,29 százalékos volt a részvétel a szavazáson Választás.hu friss adatai szerint.
Helycsere történt az élen!
Jelenleg, a csaknem teljes, 99,13 százalékos feldolgozottságnál a fideszes Fenyvesi Zoltán már csak a második, 34,38 százalékkal, a jobbikos Rig Lajos ugyanis már 35,27 százaléknál tart, míg az MSZP-DK-s Pad Ferenc 26,27 százalékkal a harmadik helyen áll. Az LMP-s Sallee Barbara csupán 2,05 százaléknál jár.
Egyelőre ma itt véget ért a szavazatszámlálás.
A külképviseleteken és átjelentkezéssel szavazók voksainak összeszámlálására kijelölt szavazókörben az ott lakcímmel rendelkezők a szavazóhelyiségben és a mozgóurnával 472-en szavaztak vasárnap, ebbe keverik be hazaérkezésük után a 11 külképviseleti szavazatot, valamint az átjelentkezéssel, a lakóhelyüktől eltérő településen szavazók voksait. Előzetesen 53-an jelezték, hogy átjelentkezéssel kívánnak szavazni, de hogy közülük mennyien mentek el végül, az egyelőre nem tudható. Így legfeljebb 536 szavazatot kell még összeszámolni a végeredményhez.
A tapolcai-ajkai-sümegi választást azért írták ki, mert a választókerület korábbi képviselője, a fideszes Lasztovicza Jenő idén januárban elhunyt. Ma hatvan település választói 22 jelölt közül választhattak.
Ahol 100 százalékos volt a részvétel
A Veszprém megyei 3. számú választókörzetben április 12-én 8 külképviseleten jelezték választási szándékukat magyar állampolgárok. Minden érintett - összesen 11 választó - leadta voksát, így a részvételi arány itt 100 százalékos volt. Részletek itt.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön