Az országot beterítő vastag felhősáv még kissé keletebbre tolódik, elszórtan gyenge eső továbbra is lehet. Éjszakára egyre inkább csökkenni kezd a felhőzet, északon nagy területen kiderül az ég, és felhők is a déli megyékre korlátozódnak.
Kedden az ország nyugati, délnyugati, majd déli részén lesz vastagabb a felhőzet, másutt a fátyol- és gomolyfelhők mellett több órára kisüt a nap. A késő délutáni óráktól pedig délnyugat felől mindenütt felhősödés várható. Ma jobbára mérsékelt marad a légmozgás, kedden időnként megélénkülhet az északkeleti, keleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2, +7 fok között várható. Az Északi-középhegység völgyeiben, homokhátságokon, illetve a Nyírség egyes részein helyenként fagyni fog, enyhébb idő délen lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden többnyire 12, 17 fok között alakul, a felhősebb részeken lehet kicsit hűvösebb.
Kapcsolódó
Szerdán nagyobbrészt felhős időre van kilátás rövidebb napos időszakokkal. Szórványosan előfordul eső, zápor. A keleti, délkeleti szelet többfelé élénk lökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban -2 és +7, délután 13 és 19 fok között alakul.
Csütörtökön a több-kevesebb napsütés mellett inkább a felhőzet lesz túlsúlyban. Több helyen várható záporeső, zivatar (intenzívebb zivatarnak keleten van nagyobb esélye). A déli, délnyugati szél sokfelé élénk, időnként erős lesz, zivatarban pedig viharossá is fokozódhat. Hajnalban 4, 11, délután 17, 23 fokot olvashatunk le a hőmérőkről.
Pénteken a fátyol- és gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütés is várható. Szórványosan előfordul záporeső, zivatar. A délnyugati, majd az északnyugati szél több helyen megerősödhet, zivatarban a szél viharossá is fokozódhat. Hajnalban 6, 12, délután 18, 24 fokot mérhetnek.
Szombaton a napos időszakok mellett többször erősen megnövekszik a felhőzet. Több helyen számítani lehet esőre, záporra, zivatarra is. A délkeleti, majd délnyugati, nyugati szelet helyenként erős lökések kísérik. Zivatarban a szél viharossá is fokozódhat. A hajnali 7, 13 fokról délutánra 19, 28 fokig emelkedhet a hőmérséklet - írják a meteorológusok.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert

Nyűgöt jelentenek a visszaváltós vizes palackok, kár költeni rájuk

Borravalót kér már a láncfűrész-kereskedő is: nem káprázik a szeme

Kár kerülgetni egy olyan súlyos problémát, ami minden második magyart érint

Riasztó jelentést tett közzé a NASA

Grandiózus gázüzletet készíthet elő Donald Trump az elszigeteltnek mondott Vlagyimir Putyinnal

Ezzel sok nyugdíjas szembesül: minden területen kapkodnak utánuk

A fél világra ráijesztett Amerika, nem is múlt el a veszély
