Az Időkép szerint vasárnap napközben nyugat felől egyre több helyen szűnik meg a csapadék, felszakadozik a felhőzet, viszont keleten, északkeleten marad a felhős idő, és itt havas eső, havazás még előfordulhat, de helyenként esőre is számítani kell.
Az esti óráktól ismét többfelé havazhat. Sokfelé élénk, erős, a Dunántúl északi felén és néhol északkeleten viharos lökések kísérhetik az északnyugati szelet, a Bakonyban néhol hófúvás sem kizárt.
Jelentős lehűlés kezdődik, a csúcshőmérséklet -1 és +5 fok között alakul.
Mint írják, hétfőn eleinte az északkeleti, keleti országrészben havazhat, majd napközben már csak helyenként alakulhat ki hózápor. Gyengén, közepes felhős lesz az ég, többórás napsütésre lehet készülni. A nyugati-északnyugati szél még többfelé élénk, helyenként erős lesz. Hajnalban -9 és -1, kora délután -3 és +2 fok között alakul a hőmérséklet.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint 11 megyére adtak ki figyelmeztetést hófúvás miatt, és számos járásban riasztás van érvényben a szélsőséges időjárási jelenségek okán.
Az Index beszámolója szerint több helyen is vastagon áll már a hó az országban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Újabb szigor jön az egészségügyben

Kamatugrás: közel 8 százalékra vált az egyik legnépszerűbb állampapír

Kelet-európai bíborost bízott meg utolsó kívánságának teljesítésével Ferenc pápa

Ez a nyelv egyre fontosabb a munkaerőpiacon

Erdő Péter megvalósíthatja a több száz éves magyar álmot, mutatjuk a legfrissebb számokat

Újabb európai országot támadnak az oroszok

Radikális változás jön: átszabják a külügyminisztériumot, benne a nagykövetségeket is
Átszállították a pápa koporsóját a Szent Péter-bazilikába – KÉPEK

Nagy Márton bejelentést tett: újabb szektorba avatkozhat bele az állam
