A foglalások drasztikus visszaesése, a még ott pihenő vendégek és a munkavállalók egészségének megóvása érdekében a Hunguest Hotels igazgatósága úgy döntött, hogy március 22-től átmenetileg szüneteltetik a vendégek fogadását a hotellánc által üzemeltetett szállodákban. A Hunguest Hotels Zrt. eredetileg 24 szállodát (19 magyarországi és 5 külföldi, saját érdekkörben lévő hotelt) üzemeltet, emellett partnerszerződések alapján további 2 szálloda tartozik a lánchoz. Az intézkedés a két fővárosi szállodán kívül valamennyi üzemeltetett hotelre vonatkozik. A budapesti Hunguest Hotel Millennium és a Hunguest Hotel Platánus, ahogyan évek óta, továbbra is biztosítja a rendvédelmi dolgozók elhelyezését.
A Hunguest Hotels igazgatósága nem döntött elbocsátásokról, folyamatosan figyelemmel kíséri a vonatkozó kormánydöntéseket, és tájékoztatja munkavállalóit az őket érintő lépésekről.
A Hunguest Hotels igazgatóságának döntésével egy időben tulajdonosi döntés született arról, hogy az üzemeltetés szüneteltetése miatt valamennyi hotel esetében előrehozzák az éves karbantartásokat, a szállodalánc tagjainál tervezett felújítást pedig szintén korábbi időpontokra ütemezik át.
A várakozások szerint a fejlesztések megvalósításával egy időben újraindul a magyarországi turizmus is, így addigra már egy megújult, superior négycsillagos Hunguest Hotels szállodalánc várja majd régi és új vendégeit - hangsúlyozzák a közleményben.
Koronavírus
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését