Az államalapítás ünnepéhez kapcsolódó látványprogramok zavartalan lebonyolítása érdekében a Honvédelmi Minisztérium Állami Légügyi Főosztálya – a HungaroControl légiforgalmi szolgáltatói szakvéleménye alapján – ezúttal is két eseti légteret jelölt ki: egyet a hagyományos honvédségi légiparádé, egyet pedig az ünnepi tűzijáték számára – közölte a vállalat.
Az eseti légterek kijelölésének és működtetésének legfontosabb célja a repülésbiztonság szavatolása, tehát hogy elkülönítsék az ünnepi programban részt vevő légi járműveket a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér érkező és induló forgalmától, valamint a kisgépes repülésektől. De ugyanilyen fontos az is, hogy a tűzijáték védőtávolságán kívül tartsák a térségben közlekedő repülőgépeket.
A rendezvénysorozat idejére a HungaroControl alternatív kivezetési útvonalat határoz meg a főváros felé induló, nyugati célállomásra tartó járatoknak, ugyanígy erre az időszakra megváltozik a Budapest felől, a 2-es futópályára érkező gépek átstartolási eljárása is. Mindezzel hatékonyan fenntartható a hazai repülésbiztonság – európai összehasonlításban is – kiemelkedően magas szintje.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ