A szervezet a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) arra a pénteki bejelentésére reagált ezzel közleményében, hogy a versenyhivatal eljárást indít katrellgyanú miatt négy cég ellen.
Tudatták, hogy az OHÜ a sajtóból értesült a Gazdasági Versenyhivatal által 2014. szeptember 18-án indított versenyfelügyeleti eljárásról, amelyet a versenyhatóság a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt kezdett az Alcufer Ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, a FE-Group Invest Vagyonkezelő, Tanácsadó és Nagykereskedelmi Zrt., a Selector Elektronikai Termék Újrahasznosító Kft. és az Elektronikai Hulladékhasznosító Kft. ellen az OHÜ által 2012 és 2014 között, a hazai termékdíj köteles termékekből keletkező hulladékok, különös tekintettel az elektromos és elektronikai berendezések egy naptári évben történő gyűjtésére, szállítására, feldolgozására kiírt közbeszerzési eljárások kapcsán.
Az OHÜ reagálásában rögzítette: közbeszerzési eljárásait minden alkalommal a törvényi előírásoknak megfelelően, a szabályok pontos betartásával bonyolította le.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat