Hosszú a lapnak azt mondta: szakmai életében nem volt semmiféle probléma, és ezt a decemberi rövid pályás Európa-bajnokság is mutatta, ott hat számban indult, hat aranyat szerzett. "A magánéletem viszont felborult, és ez most hatással volt a szakmára is. A legnehezebb talán az volt, hogy a magánéletemben kellett hoznom egy döntést, és ezzel párhuzamosan a szakmaiban is úgy kellett új utat választanom, hogy tudtam, az előző felállás működött" - fogalmazott az úszónő.
Az interjúból kiderül, férjével, Shane Tusuppal nem beszélnek, s Hosszú azért választotta új edzőjének Petrov Árpádot, mert mindenképp magyar edzőt szeretett volna. "Nincs ezen mit szépíteni, nekem az előző néhány év nagyon nehéz volt..." - mondta Hosszú Katinka. Az úszónő kijelentette, Tokióig mindenképpen folytatja, mert mint fogalmazott: "Most vagyok csak igazán tele motivációval!"
(Ezt olvasta már? Hatvanmillióval kerül többe a nyíregyházi uszoda )
Fotó: Kazuhiro Nogi/AFP.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak